Anouk a szobájában maradt egész nap. Mióta eljött Oroszországból aligha érezte magát ennyire magányosnak. Az új ország új emberei elunalmasodtak. Kiismeri magát az utcák közt, megvan a zöldségese, a kedvenc túraútvonala, nyugalom-szigete. Minden, amit megismert, épp olyan, mint otthon. Megvannak azok az emberek, akikben szükségszerűen csalódnia kellett, azok is, akikben pedig épp ily' szükségszerűségből bízni köteles.
Aztán itt van ez a kis szoba, nehéz, dohos bársonyfüggönyökkel. Ez a legotthonosabb mind között.
Hamutartó az ágy alatt, könyvek a polcon, régi okosságok, gyermekkori mesék őrzői ezek.
Betűrácsok mögött tengődő árva gondolatok. Csak az értő figyelem szolgálhat óvadékként, hogy a matéria börtönéből valaha szabadulhassanak.
Istenre gondol, a kopott kanapén, ahogy az őszi napnyugta megint, korábban érkezik. Keresztrejtvény hever a keze alatt. Három órája kezdte el fejteni. Közben szépen besötétült a szoba. A közlámpák. Sárgája. Úgy vonzza a lány tekintetét, mint a lepkéket. A fény. És árnyék közti mezsgyén denevér vadászik.
A neve kegyelmet jelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése