Élet. Képes.

Onnan tudom, hogy erős és független leszek lassan, hogy ma már a PET palack sem jelent kihívást, sőt, befőtteket és konzerveket is fel tudok bontani egymagam.

Eleje.

Szóval ilyen, amikor a szív leválik a másik szívről.
Minden esélyem megvolt, hogy őszinte legyek. Nem használtam ki. Azt hiszem, gyávább vagyok még annál is, mint sejtettem. Ordíthattam volna vele, hogy ne, ne engedj el, mert nem tudom milyen egyedül lenni. Én meg félek a magánytól. Sok jutott belőle kisgyerekként...

Mi ez az érzés?
Csak előbuggyannak a könnyek néha. Nem főzhetek neki reggel kávét. Nem vasalhatom az ingeit. Semmi szerelmes főzőcske a konyhában. Összebújás este. Meg kell tanulnom hiányolni. Elfelejtettem hogy kell. Bár ezek rendszeressége minimalizálódott az utolsó időszakban... Már dereng, halványan emlékszem, de hogy ez ennyire szar legyen!
Nem hagyta, hogy gondoskodjak. Lehet, hogy ez fájt a legjobban. Mert szeretett. De engem nem hagyott szeretni.

Már mindegy. Amennyi szív törött már aktív ostrom közepette az én mellkasi sziklámon, időszerű volt megint összetörni ezt is. Akármennyire is ódzkodtam Pécstől, abban a városban szeretet van. Engem ott nagyon szerettek. Ugye ez nem múlhat el csak így?

Vissza a start mezőre. Újra itthon. Rémálomba sírhatom magam esténként, és imádkozhatok istenhez, hogy vegye el az eszemet, és hadd ne legyek szerelmes többé. Pont, mint régen.

Szakadék.

Nem adhatom oda. Tyúkok ülnek rajta...

Nem adhatom magam senkinek. Amíg nem tudom mi is jár ezzel a csomaggal. Gravitálok fiútól fiúig tizenöt éves korom óta. Zsákbamacska.
Akárhonnan is nézem, ez a dolog nem normális. Megtanultam boldoggá tenni. Boldognak lenni nem tudok csak.
Négy évvel ezelőtt beleszerettem valakibe, akiért otthagytam valaki mást. Most magamból szerettem ki, remélem nem végérvényesen. Idő, idő, idő. Helyre kell hoznom ezt a kapcsolatot, mielőtt belekezdek egy újba. Nem vagyunk most jól velem. Kicsit haragszom rám.

Mindemellett rettegek, hogy végleg elveszítem. Nem élhetek félelemben. Legyen ez a megnyugvás időszaka. Legyen a lap tiszta. Hadd fogadjam el a sötét oldalt is. Nem vagyok olyan jó ember, mint gondolnátok... Nem tartozom senkihez. Se póráz, se futószár. Meglátjuk milyen messze jutok.

Zavar.

Biztos a környéken lakik valahol. Kekszet reggelizett, és azt hiszi jól van A hülye!
Grasszál az utcán, helye nincsen. Ez de hülye!
Eltéved a következő sarkon, figyeld meg, hogy el fog tévedni! Az idióta formáját! Hát nem eltévedt? Na, hol a huszonöt emeletes? Na hol van, te sík?
Csak a szemed nem szúrná ki! Csak megtalálta.
Figyelj, most figyelj, ez jó lesz. Nézd a lábát, hogy nem mozog. Nézd a kezét, ahogy csak úgy lóg a teste mellett. El sem hiszem! Ez óriási. Megszakadok. Na most, most, ahogy ott áll a kereszteződésben, és nem tudja hol van, majd mindjárt megfordul. Mondtam. Órákig el tudnék játszani ezzel. Ezt a madzagot még meghúzom kicsit, ettől most megnyugszik, na. Elég ennyi móka. Játszunk kicsit mással is. - mondta Isten a cimboráinak, és kisétált a fejemből.

Termékeny nap lesz ez, azt hiszem.

Overdose.

Viharozzanak hát azok a ki nem mondott gondolatok, amik bent ragadnak, mert fáj a torkom tőlük!

Szóval a lassan visszatérő régi formám és ízlésvilágom eléggé megbonyolítja a mindennapjaimat. Egyrészt ugye itt van ez az állástalanság. Tüntetőleg most is épp ülök.
Ilyenkor szokott ez a kattantság visszatérni. Ahogy lekötöm az energiáimat egyesek szemében nem díjazható. Nyilván kulturált körökben ezeket nem mondjuk ki. Nagyon szeretnék őszintébb lenni, mint amilyen vagyok. Viszont a következményekkel nehezen tudnék elszámolni.

A lényeg, hogy az érzéseknek nevezett kóbor impulzusok maradjanak csak szépen elzárva, a többit pedig bízzuk csak az időre. Nem mondom, hogy nem ez fojtogat, mert de, erről van szó.
Hülye hormonok...

Viszont a boldogság hajkurászása közben elvesztem valahol a tömegben. És jól esett. Megálltam, felnéztem, megnyugodtam. Akit megláttam, meglátott, nézegettük kicsit egymást, aztán továbbálltak. Szóval most ácsingózok a forgatagban, hagyom, hogy megnézzenek és továbbmenjenek. Nem gondolom, hogy ez fair, de ha olyan jól esik a pozitív visszajelzés! Mások impulzusaiból táplálkozunk. A mostaniakkal viszont nem tudok mit kezdeni, és egyesek érdeklődésével az ég világon sehogy sem jutok egyről a kettőre. Nem viszonozom. Akkor mitől a bűntudat?  A szeretetet szeretettel illik meghálálni. Megkerültem párszor a Napot, illene észrevennem már az ismétlődéseket. Következtetni dolgokra. Rendszeres önvizsgálat útján megtapasztalni a valós személyiségemben rejlő lehetőségek kiaknázásának örömét. Jó vón'

Ehelyett szocializálódom, és köszörülöm a szavaimat másokon, hogy élük legyen. Az ember olyan a mostani szemszögemből megítélve, mint valami addiktív matéria. A legmegfoghatatlanabb plazma a beszélgetés. Függő vagyok. Hiába vágyom az egyedüllétre, ha képtelen vagyok rá. Azt hiszem, túladagolásom van.

A lélek főzőiskolája.

Első recept:
2 db félember
1 adag szeretet
edény a túlcsorduló léleknek
1 csomag papír zsebkendő (elhagyható)
2 db mécses
Ízlés szerinti mennyiségű szó

Tájegységenként eltérnek a módszerek, és ugye egyéni ízlésvilágunktól is függ, mihez kezdünk az alapanyagokkal, az én receptem bevált, és igen egyszerű.
Mint minden szakrális tevékenységhez, úgy az építő beszélgetéshez is kell a láng. Gyújtsuk meg a két mécsest, helyezkedjünk el kényelmesen úgy, hogy a szemkontaktus könnyen fenntarthatóvá váljék.
Csiszoljuk össze a két lelket. Ilyenkor szavak fognak belőlük potyogni. Egyes folyamatokkal ellentétben itt a kevergetés szigorúan tilos. Próbáljunk egyenes szavakat válogatni, attól finomabb lesz a beszélgetés. Lassanként adagoljunk témákat a tálba, és figyeljük a reakciókat!
Amikor az edény csaknem megtelik, várjunk kicsit, amíg a belehelyezett információ ülepszik egy kicsit. Mikor látszatra megérett az egyveleg a folytatásra, szóljunk újra. Érdemes ilyenkor mindennel előhozakodni. Még azokkal a témákkal is, amik fanyar utóízt hagynak az ember szájában, a végeredmény kiváló lesz. Az adagoláson van megint csak a hangsúly.
A kellemes, nyugodt hangokkal fokozható az összeérés. Érlelés közben tilos egymást kóstolgatni!
Használjunk papír zsebkendőt, ha szükséges. Ha elfogytak a szavaink, átgondoljuk az elhangzottakat, ilyenkor kell megvizsgálni az edény tartalmát. Színre, illatra, állagra nézve szimpatikus-e az egyveleg.
Ha valami hiányzik belőle, itt pótoljuk, Pár perc csenddel, egy öleléssel könnyedén zárjuk le! Optimális esetben pár év múltán kitűnő minőségű közös emlékké érik.

A közös vélemény immár tálalható. Jó étvágyat hozzá! 

Túra kutyával.

A fene se gondolta volna, hogy én ezt ennyire szeretem!

Január másodika, péntek volt a napja, mikor Ádámmal nekivágtunk a Jakab-hegynek. Előre szólt, hogy hátizsákot hoz, vigyek bátran bármit, el tudja rakni. Az Ancsi, nagy okosan kitalálta, hogy köteg zsepi, telefon, lakáskulcs elegendő egy napra. Természetesen így is lett, csak a túrához megválasztott szerelés bizonyult melegebbnek a kelleténél, így a "nem kell nekem elpakolni, magamon hordom, ami kell" elgondolás mentén indultunk útnak. Míg kiértünk a városból a testhőmérsékletem amplitúdója számomra is furcsának bizonyult. Amint elértük a nagy, vad természetet, ahogy elhagyta talpunk a flaszter átkos érintését síkabát cipeltetés lett a javából. Nyuszifüles bundás sapkám pedig a hátizsákra kötözve lógott.
Egy nagyon helyes négylábú szegődött mellénk az első tónál. Fajkutyus, border collie, nyakörv nélkül, á la nature.
Úgy tett, mintha mi lennénk a gazdik, ő meg a boldog eb. Végig a szerepében maradt, egy percre sem esett ki belőle, holott bátorítást nem kapott. Túrázókkal találkoztunk, kiskutyásokkal, szintén collie csak kisebb kiadásban. Ekkor tudatosult bennünk, hogy minek is látszik ez a mi kis gyaloglásunk külsős szemmel.
Könnyedén vettük az első akadályokat a frissen havas Mecseken, ezer és egy az én szerencsém, hogy gumicsizmában indultam el. A latyak látványosan károsítja társaink lábbelijét, illik ezt megjegyezni, kedves olvasó. Azt is illik ilyenkor észben tartani, hogy nem ér kinevetni a csúful járt pajtást.

Távolodtunk az emberlakta terültetektől, feljebb kapaszkodtunk a tájon. Itt volt az első hisztim, ami a következő mondatba sűrűsödött: vajon vége lesz ennek az emelkedőnek valaha?
Végtelenül élveztem a levegő selymességét. Ha feltámadt a szél, ujjaival megfésülte kócos buksinkat, arcunk kipirult, hetek óta végre kaptam levegőt. Szép az erdő, távol a morcos népektől. Megnyugtatott a tudat, hogy itt több tér jut, mint itthon, a falak között. Négylábú barátnőnk nevet is kapott. Blanka lett a szentem. Muszáj volt szeretni. Zsongorkőnél már ugrált körülöttünk, bújt lábhoz, vidámnak tűnt. Kőszáli kecskéset játszottunk mi, akiknek tériszonya nincsen, meg az eb, aki egy hangot sem hallatott egész nap. Láttunk zöldikét, egerészölyvet, házikót magasan a fákon. De a legszebb a láb alatt tátongó ötszáz pár méter mélység volt.

Az eb töretlen jókedvvel bandukolt velünk itt is, gondosan ügyelve, hogy támogatását megfelelőképp tolmácsolja felénk.

Elcsatangoltunk a Sasfészekig, onnan pedig leereszkedtünk Patacsra. 

Nem fényképeztem sokat, mert nem tudtam betelni a gondolattal, hogy végre, végre, végre túrázunk! Hogy megvan a társacskám, aki kapható ilyenekre, és rá is ér néha. Nagy öröm találni valakit, aki ennyire nyugodt, és jó hatással van rám. Itt jött a második hiszti, ami dióhéjban összefoglalva, s ténylegesen is ennyi volt: messze lehetünk még?

A nap fénypontja mégis ez a kis kósza jószág volt, aki a félénk bájával elbűvölt bennünket. Kitartóan elkísért közel húsz kilométeren. Apró tappancsait néha felpakolta a sídzsekimre, mert az absztrakt művészetet életben kell tartani. Sokat babusgattam, mikor már látszott, hogy nem akar elszakadni. Ádám felajánlotta, hogy telefonál párat az ügy érdekében. Híró of dö déj Ádám tehát be is váltotta ígéretét, és csekély egy óra várakozás után meg is érkezett a bácsi, aki ebünket elvitte melegre, ahol a kutyatápok is laknak. Itt volt a harmadik hisztim: ideér valaha az állatmentő uraság? 

Blanka nagy valószínűséggel megijedt a petárdáktól és elszökött otthonról. Arra viszont a mai napig nem tudtam rájönni miért ránk esett a választása. Lehet, hogy mert a pajtásomat toronyiránt könnyű megtalálni? 

Hazafelé kiderült, hogy a három hisztim egyáltalán nem volt elviselhetetlen, így bízom benne, hogy lesz még alkalmam koptatni a talajt ezzel az úrral, mert tényleg le a kalappal előtte, emberségből ötös. Társaságból kiváló. Humorból jeles. (És köszi, köszi, köszi, hogy egész nap figyeltél rám!)

Vígan kijelenthetem hát, hogy túrázni nagyon szeretek, már nem az elmebajnok "fussuk le legalább a felét" tempóban, hanem annak rendje, s módja szerint, Nem mondom, hogy nem ugrándoztam fel dombokon, vagy a fantasztikus mozgáskultúrával megáldott személyem nem iramodott neki az egyenesekben, mert töredelmesen bevallom, történt ilyen. Megszerettem a havas tájat. Volt egy kutyám egész nap. És ez bizony kedvenc bábosom érdeme :)

Érzetek.

Hogy lesz a párbeszéd kényelmes?
A miénk olyan, mint egy puha plüss kanapé meleg ölelése vasárnap délután, kellemesen felfűtött lakásban, fahéjas-vaníliás, gőzölgő kávéval teli bögrét markolva. Ehhez jön a puha tutyi, meleg zokni, tréning naci, vastag, nyolc mérettel nagyobb póló. A felső az övé, természetesen. Néhány mondat mintha még pokrócot is terítene a vállamra.
Na ilyen, amikor mi beszélünk: kényelmes.

Elnyújtóznék lustán egész nap. Ha tehetném, nem mennék sehová, de ezer a dolog.

Ha egyszer erőt veszek magamon, leírom az általam eddig tapasztalt összes beszélgetős érzésvilág kategóriát.

FeltÉtelezem.

Ha az vagy, amit megeszel, hogy lehetnél ember anélkül, hogy embert ennél?
Ez még nem kannibalizmus, amit a törvény büntet, mert ha ember eszel, ember leszel. Csak akkor leszel kannibál, ha jóízűen elfogyasztasz egyet.