Szoba. Kilátástalanul.

Szeretem a megcsinált fényképek klassz kis illúzióját. Kitakarítottam a szobát, átrendeztem kicsit. Az ágyat a fal mellől középre húztam, így majd talán túlélem a következő reggelt. A kanapé és a fotel helyet cseréltek. Miközben rendezkedtem, hétezer forintnyi aprót találtam különböző szegletekben, szerte elrejtve radiátor alatt, szőnyeg bolyhai között, az ágy háttámlájánál, stb.

Szóval a megcsinált fényképek. Lefotóztam jelenlegi fészkemet. Megörökítettem a beavatkozás előtti, illetve utáni állapotokat, és sebtiben csatoltam egy e-mailhez a hely tulajának, felsorolva benne egy hozzávetőleges árlistát a munkámért, melyet tulajdonának karbantartásáért vállaltam. Válaszlevelében megköszönte jelentkezésemet, és megemlített egy, az enyémnél jóval nagyobb összeget, ami az "ennyivel nem tartozol, kellemes lakhatást kívánok, csak ne szólj senkinek" csomagba került, és jó nagy pirospontot érdemel.
Örömömben csináltam neki egy kis reklámot, ugyanis az új képet felraktam twitterre. Elég sokan látták.

Esküszöm.

Esküszöm a minden Sallyre, hogy nem hagyom többé bűnözők zaklatásának kitenni magam!
Ez egy búcsú tőle. Éreztük már mindannyian, milyen, ha közeleg a vihar. Fáj a fej, az ízületek, fáradtak vagyunk és ingerlékenyek. Feleslegesen hisztizünk apróságokon.

Mondjuk a terhes barátnőn, egy lakástűzön, egy szétszakadt életen... Semmiségek. Szertefoszlanak az időben és a térben. Mert azért... A webkorszakban is létezik idő és tér. És e kettő nagyobb erő, mint az információ. Van még hely, ahol nem ér utol semmiféle lefedettség.

Neme?

Dehogynem e!

Sally gazdatestet talál.

Három nap kínos lábadozás után a nem túl kedves hisztigép beszélőkéje újra visszanyerte régi hangerejét. Könnyedén nyafogott fagyiért, telefonért, internetért, édességért, sajtburgerért, szőlőért, barackért, háztartási kekszért, olajos halért... amikor rájöttem, hogy mi után kutatott annyira csütörtökön, a tűz éjszakáján... Egy kis műanyag kacatért, amit előzőleg kegyeskedett lehugyozni, egy kevéssé tetsző eredményhez jutva ezáltal. Terhes a szentem!

Ekkor eszembe jutott, amit régen motyogott álmában ez a lüke. Valahogy így hangzott: "szeretek mindent és mindenkit, főleg a pónikat és a szivárványt. Remélem, hogy a világbéke hamarosan eljön értem és összeházasodunk, lesznek kedves kis béke-gyermekeink, akik majd megváltják a párhuzamos világokat, mert a miénk tökéletes." Hát nem igazán jött be. A barát lakásának felgyújtása nem túl szeretetteljes gesztus, a pénisz nem egészen a békesség záloga, és a gyereknek igenis lenne mit dolgozni ezen a világon...

Sanszos, hogy a főnöktől van. Ki kéne herélni azt a barmot. Jól elbánt szegény kislánnyal. Ha meg nem is bocsátom a hisztirohamokat, de így utólag némelyiket könnyebben megértem. 
Bár egy abortusz egyszerűbb megoldás lett volna, mint felgyújtani pár ember otthonát. Mindegy. Így alakult. 

Bevittem a kórterembe a halkonzervet, meghallgattam a hosszú monológot az ómega 3 zsírsavról, összeszedtem a cuccaimat. Mikor kiléptem az ajtón épp egy jóképű doktorbácsival beszélgetett. Elvihorászott a pasas gyenge viccein, pedig tudom, hogy gyűlöli a szóvicceket. Egyszerűen nem érti őket. Fogtam magam, és visszajöttem a hotelba. Nem valami olcsó, aligha engedhetem meg magamnak. Árához képest elég lepukkant. Porosak a függönyök, ráadásul a háló keleti fekvésű. Reggel majd' kiégett a retinám, mikor a Nap úgy döntött, hogy bekopog a szemhéjamon. Nincs mese, nekiállok takarítani. Lehet, hogy át is rendezem.

Sally gazdatestet keres.

A tegnap esti incidens után kijöttek a tűzoltók. Alig jutottam el az utca sarkáig, már hallottam a vijjogást... Nem érdekelt. A nyavalyás sikítozása kísért még egy darabon. Szerencsére a közeli fasor égig érő zöld koronás matuzsálemei jól felfogták a hangot. Még egy utcasarokkal arrébb, ott volt az én helyem. A kocsma. Sőt! A KOCSMA. Oda járok vigasztalódni mióta Sally beköltözött, és nem hagy békén. Értem én, hogy szar ügy elveszíteni a munkánkat, az addigi rutint, éveket. Elejteni vele együtt azt a pár perc boldogságot is... Hiába kapaszkodunk, a pillanatok kicsúsznak a kezeink közül. Olyan bogárkák, amiket nem lehet marokban tartani. Finom kis nyakuk van. Könnyen eltörik.
Mondhatni megkönnyebbülés ilyenkor egy barát, aki befogad. Kényelmes kitartottnak lenni, sajnáltatni magunkat! Közben majdnem elhitette velem az a kis cafat, hogy én is sajnálatra méltó vagyok. Megmérgezett.

Ezért amúgy miért nem lehet feljelenteni embereket? "Kedves törvény-őre-úr/hölgy, ez a nő, kérem, engem megmérgez a gondolataival. Gyakorlatilag öl. Most is. Ez nem szándék, ez most van. Lenne kedves lelőni?" De jól hangzik!

A helyemen a szokásossal, kettesben. Próbáltam magamban valami tervet összerakni, hogy mi lesz, ha eloltják a tüzet, ilyesmi, de odalépett hozzám valaki. Fiatal, helyes lány volt. Piros kontaktlencsét viselt. Az agyon csapta az összhatást rendesen. Bemutatkozott, Pollynak hívták. Leült. Beszélni kezdett. Nem is beszélni, inkább kérdezni. Eleinte nem válaszoltam. Amúgy is megálmodtam az egészet előre! Unom az ismétléseket. Szóval a piros szemű rém bekérdezett tök levágós dolgokat, amire az ici-pici, lefáradt, kiszívott, becsiccsentett, konstans paprikás hangulatú nekem, nem volt kedvem válaszolni. Amúgy sincs köze hozzá.

Polly... most mit mondjak? Hogy megkéselt, egy idegen a pályaudvaron? Vagy hogy véresre harapom a szám, valahányszor valaki kimondja, hogy "ebéd"? Esetleg, hogy egy energiavámpírral élek, akinek nem csak az energiám kell? Össze kéne jönnötök. Komolyan. Ilyen könnyen likvidálni két ennyire bosszantó embert! Kész. Jöhet a Nobel-békedíj.

Otthagytam őt a fél korsó sörömmel. A lakóház közelében undorító füst kormozta feketére a szomszédok fehér falait. Hányinger kerülgetett. Egy lapáthordágyon feküdt a köcsög. Élt még, de akkor is egy dög. Észrevett, de nem mert a szemembe nézni.
Az egyik illetékes elmesélte, hogy kiugrott a másodikról a lángok elől. Röhögnöm kellett. Az ipse furcsállta kicsit, de rám hagyta. Gondolom valamiféle sokknak tudhatta be. A lakásból szinte semmi sem maradt. Mégis jó érzéssel töltött el, hogy nincs semmi, ami rá emlékeztet. Ha akkor otthagyom, soha többé nem kell rá gondolnom. De odamentem. Megsimogattam a kócos, véres hajcsomót. Megkérdezte, hogy bemegyek-e vele a kórházba. Nem tehettem mást.

A kórteremben hagytam utoljára.
Kell egy cigi meg egy sör. Az előzőnek csak a fele jutott. Valahogy úgy van ez, mint az életemmel... Holnap megmondom neki, hogy akkor is hagyom megdögleni, ha megígéri, hogy megváltozik. Keressen új táptalajt a kis parazita.

Bolond Sally.

Sally őrjöng, és feldúlt szobája szeméthalmára dobálja megtépett rongyait. Petróleumot locsolgat szét, gyufaszálat forgat a szájában. Bugyiban és bakancsban kotorászik valami után a felborított szekrényben, egy hadviselt tükör szilánkjai között egyensúlyozva. Nem találja amit keres. Egy üvegdarab felsérti a kézfejét. Hisztérikusan felröhög. Dühödten megragadja a tenyérnyi bűnöst, és a lábába vágja. Egy laza mozdulattal végighasítja a combját. Nem mély a seb. Alig egy centis. Sötét színű vér buggyan ki a nyomon, egy határozott csíkban mozogva tovább, térképet rajzol a frissen gyantázott lábszáron.

A szobába lépek. Rám sem néz, csak fötör, kutat, keresi a valamijét.
- Szia! - semmi válasz... Hát köszöngessen neki a radai rosseb! - Ugye tudod, hogy akkor is költöznöd kell, ha rám gyújtod a lakást? Ezzel nincs megoldva semmi.
Még mindig semmi válasz. Hát jó. Hátat fordítok, kisétálok az előtérbe. Fura, hogy nem borítanak be minden talpalatnyi helyet a cipői. Valami szó... Nem jut eszembe, ahogy körülnézek. Itt van a nyelvem hegyén... Ja, igen! Üres. Fogom a kopott, fekete kabátomat, és kilépek a folyosóra. Megcsapja a meleg levegő a hátamat. Elkezdődött a befejezés. Füst szag kísér ki a lépcsőházból.

Nem figyeltem rá már régóta, persze, észrevehettem volna a jeleket. Sallyre sosem volt annyi időm, mint másokra. Mindig mindenki fontosabb volt. A halála nem foglalkoztat különösebben. Inkább a szőnyeget sajnálom. Meg a függönyt, amit múlt héten vettem! Azért tényleg kár. A kis mócsing miatt nem aggódom. Túl gyáva, hogy bent égjen. Sétálok egy nagyot, és ha hazaértem, majd elmesélem mi történt. Kell egy sör, meg egy cigi, hogy megnyugodjak.