bérélmény el/beszámoló.

Nincs pénz, gyerekek!
Ha még csak nekem, az még úgy-ahogy elmegy hó végéig... de ha a főnöknek sem, az ciki. Jegelnünk kell a közös együttműködésünket egy időre. Addig magamat is jegelem egy hideg kuckóban a karácsonyi vásársoron, kihűlt ízületekkel igyekezve visszacsomagolni az érdeklődők által megsasolt/taperolt termékeket.

Nincs munka, mi? Ó, boldog munkanélküliség! Hogy hiányzol! Szabadnapom előreláthatólag eztán sem lesz sűrűn, de legalább dolgozunk, elvtársak!
Már ugye annyit, amennyit csak lehet. Az annyiért, amennyiért ritkán kerül szóba. Legalább az albira valót megkeresem.

Ingerültnek nem mondanám magam, inkább egy csöppet elcsigázottnak. Ilyen állapotban egy négy hónapos balesetből fennmaradó enyhén zavaró sérülést kivizsgáltatni nem megy csak úgy... Itt jönnek képbe a helyes kis kórházak, türelmes és megértő alkalmazottaikkal együtt.
Jön a páciens ping-pong megint. Ancsika meg csak röpül a város egyik végéből a másikba! Sutty.
Nincs vele nagy baj amúgy. Kacska a mancsom picit. Nem tudok rajta támaszkodni, és ha sokáig kell vele fogni, megfájdul. Pont a jobb. Mák, hogy kétkezes a mandula.

Van erre egész két órám ma este. Ha nem megy, várunk még négy hónapot.

a buli nem buli.

Csekkoltam az ex-városomat, hiányzom-e neki, szeret-e még, ugyanolyan kattant-e, mint volt. Igen, igen, igen.

Szülinap volt a javából. Sírós, nevetős össze/megborulós. A "mámmá" still the same, ugyanolyan imádnivaló, mint volt. Zséda nővér dettó kedvelendő, a cuCilim is hiányfaktor állandóan. Húgom majomról nem is beszélve. Férfiemberekről -kapcsolatban lévő nőként- érzelmi oldalról elvből nem nyilatkozom. Elég róluk annyit, hogy fizikai megjelenésük átlagon felüli, szellemi képességük magasabb az elvártnál. Eredményezett ez  meglepően kellemes beszélgetéseket.
Az idei díjkiosztón átadásra került a legmegbocsátóbb barátnő serlege, melyet Zsáffi érdemelt ki.
Az lépcsőn-csüccs-le díj hivatalos nyertese mélyen tisztelt iregi barátném. Ő vállalta az alkalmi balfasz szerepkörét e téren, így nekem már nem kellett összetörnöm magam.
A de-királyul-üvölt-a-kecske mozgalom legjobb nem hivatalos szinkronhangjáért járó oklevelet Zséda érdemelte ki. 

Másnap reggel még szemtanúja voltam a buli utáni lakás metamorfózisának, sőt, hozzájárultam egy heveny szeretethullám okozta nagylelkűségből elkövetett mosogatással, söprögetéssel. Jelentem, nem történt anyagi kár. Ami pedig Kaposváron történik, ott is marad. Ki-kivel jött össze, kinek nem tetszett az adott összejövés pár nap múlva már nem számít. Örülünk, hogy legalább bódottá' van.

Jól haza is mentem reggel a nyolcas busszal háromra. Nemrég vonták be az arcképesemet, és most muszáj ezt az átkozott tömeggyilkos dobozt használnom közlekedésre... Ráadásul egész jeggyel, mert ugye egyszer élünk, fizessünk hát el mindent, amit csak lehet! Grrr-morr...
Utálok buszozni. A véletlenszerűen kijelölt sofőrjeim pedig előszeretettel előznek kocsisorokat kamionnal a szembe-sávban... Kanyarodni nyolcvannal kell, ha esik, mert különben még a végén esélye sincs, hogy felboruljunk... Az első esetnél csak a mobilom repült ki az ölemből két sorral előrébb, ebből tanulva mindent bebiztosítottam. Én hülye persze benéztem a hátsó sort, ahol a legnagyobb erőknek vagyok kitéve, nem véletlen tehát, hogy azon a tájékon MP3 lejátszóm társaságát élvezhettem csupán. Kapaszkodtam, mint macska a kád fölött, de a bácsi nagyon lazán értelmezte a Kormánykezelési technikák kezdőknek első kötetét. A lendület kitépte a fülemből a fülest, lerepültek róla a gumi izék, de ezeket is megtaláltam. Remélem látszott a visszapillantóból a mozdulatsor, mert egy többéves tapasztalattal rendelkező rúdtáncosnő is megirigyelte volna azt a pontos helyreérkezést. Persze eközben sajátosan megválasztott röppályámon elrepültem az előttem ülő srác füle mellett.

Az előző napi "majd otthon fürdök" gondolatom pedig ekkor kezdett hülyeségnek tűnni. Hát levert a víz hazáig. Urán végből kényelmesen hazatalpaltam. Túl nyuszi voltam ezzel a sofőrök gyöngyével a végállomásig kacsázni. Egyben vagyok.

Elkanyarodtam egy picit ugyan a témától, de a hazautazós halálközeli élmény és az egyik esti csillagszemű elindítottak bennem egy erős gondolatsort. Az első a sok közül az volt, hogy el kéne menni futni. Négy hónapja először elmúltak a kifogások. Elindultam. Hetven perc és kilenc kilométer után (lassultam, igen, sokat) nem éreztem még szükségét, hogy megálljak, légszomjam sem volt, jobban éreztem magam. A következő gondolatom az volt, hogy kíméljük a liftet, fel kéne futni hozzánk a nyolcadikig. Sima liba. Gyerekeeeeek, nem gondoltam, hogy ennyit sikerült megtartani a régi kondiból! Bár még nem az igazi, e megint elkezdődött: markolom a hajam és húzom magamat kifelé a kakiból.

 Cservölgyi Zsófia fotója

Olyan, mintha lenne miért többé tenni ezt a kis fizikai formámat. Mintha érdemesebb lenne feszesebbnek, szexibbnek lenni. Mintha csak lenne valaki, aki észreveszi...

A lemez másik oldala a régi, ha ezt megfordítom újra az szól: legyél erősebb, mint a többiek, hogy ha valakinek támaszra van szüksége, és téged keres meg, ne ess össze a súlyotok alatt!
Szóval a buli nem buli, de dolgozunk, hogy az legyen. Ha megállnék a magam lábán, valószínűleg el tudnék lazulni és élvezni az életet.

A városom.

Két hónapja költöztem ide. A város sajátos bája kezd elvarázsolni. Itt is esik az eső, vannak macskák a parkolóban, csikkek a buszmegállóban. Vannak ködös hajnalok.

Mégis nehéz a szívem reggelente, mikor látom a fátyolból előtűnő épületek sziluettjét. Az én városkámban nem tudtam milyen fentről látni ennyi mindent. Benne éltem a fátyolban. Nem ismertem milyen birtokolni az utolsó fénysugarakat.
A nyolcadik emeleten csak akkor sötétedik, mikor a Mecsek mögött végleg eltűnik a Nap. Nem tudom hogy juthatott eszembe ennyire kiszolgáltatni magam bárminek is, ami ilyen racionálisnak tűnt! Ez nem vall rám. A paradicsom rossz oldalán kóstolgatok fura ízű, új gyümölcsöket.
Tán nem mind bio...

Perzsákkal barátkozom. Lehet, hogy náluk egészen más növények teremnek?

csakazértis.

Rengetegszer nekiugrottam már ennek a bejegyzésnek -mindig más formában, persze. Valahol elakadtak a szavak. Erőszakos vagyok. Azt akarom, hogy olvassatok el!
Akarom, hogy beszéljetek hozzám! Azt akarom, hogy ne kelljen megszólalnom! Mondjatok el mindent, amit tudnom kell, csak kérlek, kérlek, ne kelljen többé megszólalnom!
Értsetek a jeleimből, ha már a kimondott szavaimból kártyavárakat építettetek a nyitott ablak elé, saját szórakoztatásotokra...
Hát mit hittél, világ?

Próbálom nem személynek címezni a posztot, de meg kell valljam, nehezemre esik. A többes szám második személy ma a legjobb barátom. Nehéz nektek mondani valamit, és nem neked, világ!
Nagyon egyedül vagyok. Hiába élek együtt két pasassal. Kényszerközegnek neveznék minden helyet, ahol eddig valaha megfordultam, lett légyen ott akármilyen tiszta angyal had.
A mondataimnak nincs értelme. Nekem sincs. Neked sincs, nektek sincs, világ!

Sally már nem bolond. Sally végre olyan mint én. Jósoltam, és bejött. Vártam rá, most félek tőle. Sally olyan erős, mint én, ha nem erősebb nálam! Szükségem van rád, világ! Kellesz, hogy összeszedjem magam végre. Megint kezdődik. Esek. Szét.

Ezért a poszt, riposzt, ezért zúg az erdő, kondul a harang. A mandula kattanik befelé. Elmúlt hát az akkut öröm okozta teljes hírzárlat. Mosolyogj, drágám! Ez a vigyor rajtam épp az őrület jele. :)