Nincs pénz, gyerekek!
Ha még csak nekem, az még úgy-ahogy elmegy hó végéig... de ha a főnöknek sem, az ciki. Jegelnünk kell a közös együttműködésünket egy időre. Addig magamat is jegelem egy hideg kuckóban a karácsonyi vásársoron, kihűlt ízületekkel igyekezve visszacsomagolni az érdeklődők által megsasolt/taperolt termékeket.
Nincs munka, mi? Ó, boldog munkanélküliség! Hogy hiányzol! Szabadnapom előreláthatólag eztán sem lesz sűrűn, de legalább dolgozunk, elvtársak!
Már ugye annyit, amennyit csak lehet. Az annyiért, amennyiért ritkán kerül szóba. Legalább az albira valót megkeresem.
Ingerültnek nem mondanám magam, inkább egy csöppet elcsigázottnak. Ilyen állapotban egy négy hónapos balesetből fennmaradó enyhén zavaró sérülést kivizsgáltatni nem megy csak úgy... Itt jönnek képbe a helyes kis kórházak, türelmes és megértő alkalmazottaikkal együtt.
Jön a páciens ping-pong megint. Ancsika meg csak röpül a város egyik végéből a másikba! Sutty.
Nincs vele nagy baj amúgy. Kacska a mancsom picit. Nem tudok rajta támaszkodni, és ha sokáig kell vele fogni, megfájdul. Pont a jobb. Mák, hogy kétkezes a mandula.
Van erre egész két órám ma este. Ha nem megy, várunk még négy hónapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése