Ha nem lennénk.

Ha a nők nem lennének, a férfiak visszanyernék emberségüket. Úgy értem, mi értelme megkülönböztetni nemeket, ha csak igenek vannak? Képzeljük el, hogy egyik napról a másikra eltűnünk mi, nedves ölűek.

Elmúlnának a tagadások okozta újból és újból feltépett sebek. Nem gyógyulnának meg persze, mert ahhoz nő kell. De elmúlnának a tünetek.
Nem lennének bombázók, akik miatt eszi a fene a férfiakat péniszük mérete miatt. Elmúlna ez a frusztráltság.
Megszűnnének a rossz érzések a fiatal fiúkban, akik gyűlölik anyjukat, mert újból férjhez ment. Így nem lennének anyák, akikre egy életen át keserű dühvel gondoljanak, csak mert korán meghaltak, egyedül hagyva őket ezen a világon, míg másokat szeretetben nevel fel a sajátjuk.
Nem lenne vonzalom, hiszen okafogyottá válna. Ha lehetetlen a szaporodás, beállna a kényelmes halálkultusz. Hatvan év múlva kihalna az emberiség.
A csecsemőket temetnék először. De amint véget ért az utolsó gyermek keserves halálkiáltása, az "emberek" belenyugodnának sorsukba. Nem háborúznának. Arra a hatvan évre, minek?
Felismernék egymásban a hasonlót, nem vetélytársként tekintenének a másikra. Gondoskodnának magukról, mert muszáj. Észrevennék, hogy ez nem is olyan nehéz. Megtanulnának megnyílni egymásnak, megértenék milyen egymásra utalva lenni. Elfogadnák a másikat.
Az utolsó pár évben sírni is megtanulnának. Sírnának, mert már látnák, nem volt ellenség a nők korszakában sem. Így a negyedkor tizenhetedik másodperce talán megérdemelné a nő-korának elnevezését. Nélkülünk kiszáradna a világ.

crash.

Azt kérdezte, miért merek ezek után is beülni mellé az autóba. Hülye egy kérdés, nem?
Ez olyan feltétlen bizalmas dolog. Feltétlenül bizalmasan kell majd közölnöm vele, hogy feltétel nélkül bízom benne. Minden apró seb, amit miatta szereztem, akárhogy is, testem galériájának kiállítását képezi. Büszke vagyok az egykori piros foltokra a nyakamon, horzsolásokra az államon, térdemen, amiket görkorizás közben sikerült összehozni randevúnk helyszínére igyekezve. Szépek a púpok a búbomon, ha álmában letol az ágyról, vagy az oldalamon, ha épp leveri a vesémet. Az az utánamaradó tompa fájdalom emlékeztet, hogy még mindig egymáséi vagyunk. Amíg érzem, ez egészen biztos.

Egy autóbaleset sem veszélyes, mert tudom, hogy velünk nem történhet semmi. Biztonságban vagyok, és kész.

Nem ijedtem meg a robbanó üvegtől. Él a kép, ahogy szilánkok úsznak a szemem előtt. Lassú a pillanat. Attól féltem jobban, hogy összeomlik. Tudtam, hogy nem eshet baja. Senkinek. Velünk ilyen nem történik.
Ez volt az első gondolatom. Össze kellett szedni magunkat.

Kilökődtem a valóságból. Brahma két karja tartott finoman, míg másik kettővel Abzut terelgette felém. Az megcsókolt. Ott hagytak egyedül, a névtelen semmiben. Allah parancsára elindultam visszafelé. Nun kísért a testemig. Ez az élők ébredése. Párszor volt ehhez hasonló élményem. Ez viszont más volt. Nem okozott változást. Ébren voltam.
Talán már sosem alszom el. Mert ha álmodom, nagyon nehéz szeretni.