Ha nem lennénk.

Ha a nők nem lennének, a férfiak visszanyernék emberségüket. Úgy értem, mi értelme megkülönböztetni nemeket, ha csak igenek vannak? Képzeljük el, hogy egyik napról a másikra eltűnünk mi, nedves ölűek.

Elmúlnának a tagadások okozta újból és újból feltépett sebek. Nem gyógyulnának meg persze, mert ahhoz nő kell. De elmúlnának a tünetek.
Nem lennének bombázók, akik miatt eszi a fene a férfiakat péniszük mérete miatt. Elmúlna ez a frusztráltság.
Megszűnnének a rossz érzések a fiatal fiúkban, akik gyűlölik anyjukat, mert újból férjhez ment. Így nem lennének anyák, akikre egy életen át keserű dühvel gondoljanak, csak mert korán meghaltak, egyedül hagyva őket ezen a világon, míg másokat szeretetben nevel fel a sajátjuk.
Nem lenne vonzalom, hiszen okafogyottá válna. Ha lehetetlen a szaporodás, beállna a kényelmes halálkultusz. Hatvan év múlva kihalna az emberiség.
A csecsemőket temetnék először. De amint véget ért az utolsó gyermek keserves halálkiáltása, az "emberek" belenyugodnának sorsukba. Nem háborúznának. Arra a hatvan évre, minek?
Felismernék egymásban a hasonlót, nem vetélytársként tekintenének a másikra. Gondoskodnának magukról, mert muszáj. Észrevennék, hogy ez nem is olyan nehéz. Megtanulnának megnyílni egymásnak, megértenék milyen egymásra utalva lenni. Elfogadnák a másikat.
Az utolsó pár évben sírni is megtanulnának. Sírnának, mert már látnák, nem volt ellenség a nők korszakában sem. Így a negyedkor tizenhetedik másodperce talán megérdemelné a nő-korának elnevezését. Nélkülünk kiszáradna a világ.