Hogy milyen ereje van egy jajnak, az tudja csak igazán, aki
sok leélt év után először tér be egy templomba, mert már mindenhol kereste a
megváltást, csak még ott nem.
Az tudhatja, aki látott már embereket búcsúzni egymástól némán,
de mégis hallotta zokogásukat.
Hallható a szívek zakatolása. Hangosabb, mint a vonatoké,
amik családfőket visznek külföldre dolgozni, mert azok itthon nem tudják
megteremteni a mindennapi megélhetésre valót gyermekeiknek.
És ott a jaj, amikor este magadra húzod a takarót és
megszokásból kinyújtod a karod, hogy érezd a másik test melegét, aminek ott a
helye melletted, de egyedül vagy. A
boldogság megint elutazott. Fáj a szerelem üzenete, ha nem érhet célt.
Akik összetartoznak, együtt kell, hogy legyenek. Bármi, ami
ezt meggátolja Isten ellen való.
Nem lehet kiüldözni a haragot. Ezek azok a gondolatok,
amiket nem lehet kisétálni magunkból. Hiába rovom a köröket a városban, nem
vigasztal az éjszaka. Nincs vigaszom az emberekben. Elvitték az enyémet. A
legszebbemet. Nélkülöznöm kell.
Sokat dolgozok a kevés pénzemért. Illene mosolyognom, mert
rengeteg a vendég a helyen, de nem érdemlik meg! Csak az az egy, akinek szánom.
Jól hangzik, hogy a körülmények áldozatai vagyunk, nem? Magyarország teljesít.
Nem jobban, nem rosszabbul. Munkahely van. Munkabér van. Csak a városban nincs,
és a kifizetés csúszik.
De köszönöm, hogy összeköltözhettem a párommal, és mégis
csak hetente láthatom. Köszönöm, hogy egyedül küzdhetjük végig a heteket!
Köszönöm, hogy még van mit köszönnöm!
Lehet, hogy hálátlannak tűnök, de most tépte ki a karomból a
kötelesség a kedvesemet. Azt hiszem ezt még nem tudom megbocsátani.
