Szép életem van.
Minden nap végignézhetem a napfelkeltét.
Ma szegtem meg először a diétámat (önhibámon kívül persze). Elfelejtettem elhozni a két teafilteremet otthonról, így automatás kávét kényszerültem magamhoz venni. Morcosan csattogtam ki a dohányzóhelyre a takarítási ügyletek lebonyolítása után, ekkor ért a meglepetés. Nyugi zene duruzsolt a fülembe kedvenc rózsaszín fülhallgatómon keresztül. Találkoztam a Nap első simogató sugaraival. Keresztül kukucskáltak a templomtorony ablakain. Cinkosan egymásra kacsintottunk, és a szél meglebbentette a város ködszoknyáját.
Kezemben a bögrémmel -mert nem szeretek műanyag pohárból inni és mert van mikró a munkahelyen- , a cherry vaníliás cigimmel néztem, ahogy pislog a city, ásít a huszonöt emeletes, hazavánszorog a pára az autók ablakairól. Belekortyoltam a feketémbe.
Az alattomos masina belecsempészett egy kevéske cukrot (holott azt
az Ancsinak nem lett volna szabad olyat inni, ami finom!!!). Finom volt a kávé, pont elég a cukor. Se túl édes, se túl semmi.
Szerintem életem legfinomabb automatás kávéját ittam ma.
Azóta elrágcsáltam a kétszersültet és narancsot is (minden előírást betartva, pont annyiszor rágva, annyi idő alatt, ahogy kell) és van időm rejtvényt fejteni.
Lehet ennél szebb. több, jobb?
Talán holnap, ha végre kialszom magam és jön a szerelem, én meg az állomáson várok rá.
Szív szelídítő a városban.
Tegnap semmi sem ment terv szerint látszólag. Mégis este jól éreztem magam. Talán az újabban megfelelő vitamin adag, vagy a "végre van állásom" biztonsága tehet róla, boldog vagyok. A hiány elkerül. Mindenem megvan.
