Sally őrjöng, és feldúlt szobája szeméthalmára dobálja megtépett rongyait. Petróleumot locsolgat szét, gyufaszálat forgat a szájában. Bugyiban és bakancsban kotorászik valami után a felborított szekrényben, egy hadviselt tükör szilánkjai között egyensúlyozva. Nem találja amit keres. Egy üvegdarab felsérti a kézfejét. Hisztérikusan felröhög. Dühödten megragadja a tenyérnyi bűnöst, és a lábába vágja. Egy laza mozdulattal végighasítja a combját. Nem mély a seb. Alig egy centis. Sötét színű vér buggyan ki a nyomon, egy határozott csíkban mozogva tovább, térképet rajzol a frissen gyantázott lábszáron.
A szobába lépek. Rám sem néz, csak fötör, kutat, keresi a valamijét.
- Szia! - semmi válasz... Hát köszöngessen neki a radai rosseb! - Ugye tudod, hogy akkor is költöznöd kell, ha rám gyújtod a lakást? Ezzel nincs megoldva semmi.
Még mindig semmi válasz. Hát jó. Hátat fordítok, kisétálok az előtérbe. Fura, hogy nem borítanak be minden talpalatnyi helyet a cipői. Valami szó... Nem jut eszembe, ahogy körülnézek. Itt van a nyelvem hegyén... Ja, igen! Üres. Fogom a kopott, fekete kabátomat, és kilépek a folyosóra. Megcsapja a meleg levegő a hátamat. Elkezdődött a befejezés. Füst szag kísér ki a lépcsőházból.
Nem figyeltem rá már régóta, persze, észrevehettem volna a jeleket. Sallyre sosem volt annyi időm, mint másokra. Mindig mindenki fontosabb volt. A halála nem foglalkoztat különösebben. Inkább a szőnyeget sajnálom. Meg a függönyt, amit múlt héten vettem! Azért tényleg kár. A kis mócsing miatt nem aggódom. Túl gyáva, hogy bent égjen. Sétálok egy nagyot, és ha hazaértem, majd elmesélem mi történt. Kell egy sör, meg egy cigi, hogy megnyugodjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése