Halk pusmogás kísér. Sötétben kóválygok, nem vagyok magamnál egészen. Ez valami béna kábulat. Egymást érik a hangok, de még nem tudok koncentrálni, nem tudom elkülöníteni őket egymástól. Lassan sikerül kivenni egy-egy szót. Mind valami idézetfélét ismételget. Olvastam az összeset.
"Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni." /Weöres/
Becsukott szemmel állok a feketeségben. Térdre ereszkedem lassan. Összekuporodok, amennyire csak lehet. Átkarolom magam, fejem a padlóra hajtom. Hűvös. A hangok pedig felerősödnek.
"Egyszerre éreztem hányingert és vágyat. Az életemnek éreztelek, és azt, hogy ha nem lehetsz az enyém, akkor és ott azonnal megbolondulok." /Tisza/
Nem emlékszem sokra. Csak valami kanapé félére, ahol egymás mellett kellett ülni. Ezt a pár sort épp akkortájt olvastam.
"Meghajlok. Szétszakadok. Éhezem. Füvet szívok. Templomba járok. Hangosabban énekelek. Téged szólítalak. Sokáig bennmaradok a vízben. Levágom a hajamat. Megnövesztem. Letérdelek. Kőből építem. Teljesen odavagyok érte."
Vonaton olvastam talán. Ajándékba vettem a könyvet. Igen. De nem tudom kinek.
"Valaki rám ordított. Nem értettem. Fekete sísapkás ürge állt mögöttem, ütésre emelt farúddal. Lassan sikerült fölfognom, mit akar: Pénzt, vagy életet! Elnevettem magam. Barátom, amim van, a tied!" /Vámos/
Minden, ami történt velem, nem csak velem történt meg. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy valaki már meg is írta. Ez éppen márciusban, tizenötödike környékén. A nagy hó miatt késtek a vonatok. Vasútállomáson voltam, azt hiszem.
"Krisztus teste, mondta a pap, és a tenyerembe helyezte az ostyát. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Úgy képzeltem, hogy fehér, és kemény, és hogy roppan, ha a számba veszem, s talán még hűvös is, mintha fehér csokoládé volna. Mentolos csokoládé. Vágytam erre a hűvös roppanásra. Ehhez képest az ostya papírszerű volt, már tapintásra is ízetlen. Nem akartam a számba venni. Csak markoltam, gyűrögettem. Kicsi, koszos gombóccá gyűrtem." /Tamás/
Nem ismerem fel a hangok gazdáit. Túl ködös minden. Egyre gyorsabban beszélnek, egyre hangosabban.
"A test ilyenkor nem érez igazán éhséget, szomjúságot, és nem érzi kifejezetten az ellenkezőjét sem. Ha eszik, az ételeknek ételízük, és ételszínük van, semmi több. Minden csak annyi, amennyi, és a mennyiségük is ételmennyiség. Se több, se kevesebb. Minden annyi, amennyi. Semmi több. Az evés egyenlő a nem evéssel, a dohányzás egészen olyan, mint a nemdohányzás. Az alvás ébrenlét, és fordítva." /Kupcsik/
Az első csalásom utáni gyógynovella. Ezzel kínoztam magam hónapokig, ha nem évekig. Az emlékek kezdenek visszajönni. Emlékszem, hogy sírtam.
"eltekertem az uszodába (te szupersportos, te), miközben elasticát és csókolomot hallgattam (te vadállat, te), és aztán siettem haza a bajos csajokra (te kis... te)." /tequila rapido/
Megvető pillantások egy tükörben. Jé, ez én voltam! Derengeni kezd az a tompa fájdalom a halántékomban és a tehetetlen düh, amit miatta éreztem. Azt hiszem nálam jobban kevesen utáltak akkor engem.
"Seymour - hadd erősítsem meg ezt mindenképpen- istenáldotta nonstop szónok volt, de hogy nagyon finoman fejezzem ki magam, még az istenáldotta és rendkívül finom elméjű nonstop szónokot is néha nehezen viseli el a hallgatósága." /Salinger/
Nos, igen. Talán ezért.
Megértettem az üzenetet, szellemek! Ideje felébredni az álomvilágból, nem belemenekülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése