Sally a tegnapi incidens után elég nehezen kelt fel. Nem
tudott tükörbe nézni. A sipítozók és mormogók még mélyebbre lökték a nem túl
káros kéztördeléstől, úgyhogy most süllyed magában.
Kedveském köpni-nyelni nem tudott a megoldási javaslat
hallatán, bár minden lehetőséget megkapott rá a főnöktől… Így hát kedves
barátnőnk ma munkanélküliként ébredt Magyarországon. Az álomállásnak, csini
ruciknak, puccos partiknak fuccs. Még a nevét is fonetikusan kell írnia. Szelli
tehát boldogtalan. Vagyis annak vallja magát. Hiába mondom neki, hogy nem az ő
hibája, hogy valamiért ennek így kellett lennie, hogy magától nem hibázott
volna soha egy ilyen egyszerű feladatban, de valahol elromlott valami benne,
amit lehet, nem is kell megjavítani… Mértéktelen empátiája okán egész, az
incidenst megelőző estén szerelmi bánatos barátnőjét vigasztalta, csitítgatta,
majd hánytatta és kísérte haza. Érthető, hogy nem tudott a megátalkodott
számokra koncentrálni.
Persze ez nem mentség, és okolhatnánk azt a szerencsétlen
lányt is, mert ő még mindig az álmot éli, és ez alatt a két nap alatt már a
harmadik pasiját fogyasztotta ugyanolyan szenvtelen mű orgazmusokkal arcán,
mint annak előtte az összes többit.
Nem. Erről senki nem tehet, mindenki mentesül a bakik alól,
mert csak azokért kell felelnünk, amiket magunk ellen követünk el. Mások
életében mindig éppen annyi hatásunk lehet, amennyit az a bizonyos másik enged
nekünk. Hát ne várjon sajnálatot az, akivel sohasem találkoztam, mégis én
kaptam meg az állást, amire mindketten pályáztunk, vagy a néni a boltban, aki
tíz perccel később érkezett a polchoz, ahonnan én vittem el az utolsó csomag
papírzsepit! Nem, pajtikák! Annyi a feladatom, mint barátnőnek, hogy biztassam
bátortalan lépéseit az önismeret felé.
Úgyhogy, kedves Szelli, mennyé’ csoportba!

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésPaci (aki Macinak ünnepnapokon olykor-olykor Csuma) hétfő délután megnémult. Nem a genetika, vagy egy alattomos kés tehet a dologról. Nem, Paci némasági fogadalmat tett, hogy Macinak - reményei szerint - némileg könnyebbé tegye két hetét. Macinak sok a dolga és nagyon fáradt, Paci pedig tudja ezt. A középkori lovagok cölibátust fogadtak, szívük hölgyei pedig erényövet viseltek, ha nehéz időszak jött el és egy időre nélkülözniük kellett egymás társaságát. Paci a nyelvére tett lakatot, a kulcsot pedig Macira bízta. Eleinte félelemmel töltötte el ez az állapot, arra gondolt: Mi lesz, ha Maci elveszti a kulcsot, vagy nem kívánja többé kinyitni a lakatot? Nos, kedves Pacinknak erre nem lesz gondja, Maci azóta egyszer már ígéretéhez híven kinyitotta Paci lakatját és megnyugtatta, állapota nem örök, valamint folyó hónap idusán levétetik a béklyó. Szépen megkérte Pacit, némuljon vissza még egy kicsit és Paci szó nélkül rá is bólintott a dologra.
TörlésPaci a héten sokat tanult és önfelismert. Az első nagy fölfedezés akkor érte, amikor egy szívbéli jó barátját, Somát hallotta társalogni a barátnőjével. Soma és Sománé 00:08:13:22 másodpercen át vettek könnyes búcsút egymástól tíz perces eszmecseréjüket zárandó, ami igen kellemes pillanatokat okozott Pacinak, majd a derült égből mennykőként csapott fejébe a felismerés: ugyanezt tette korábban. Visszamenőleg megértette hát Maci álláspontját és annak igazságát ezek fölösleges mivoltának permanens hangsúlyozását illetően. Soma rengeteget vigasztalgatta Pacit, amikor még búskomoran lógatta az orrát, de a legtöbbet tudtán kívül ezzel a beszélgetéssel segítette.
A segítség sokszor a lehető legváratlanabb irányból és formában érkezik, ahogy Pacival is történt még a keddi nap délelőttjén. Legújabb darabja a kincsesládájának meglehetősen vigasztaló gondolatokkal árasztotta el keserűségbe burkolózott agyacskáját. Mucsi Zoltán művész úr a videóban ezúttal pultost alakít, és a körülbelül négy perces jelenet 01:52-től kezdődő nagy monológja tartós derűt csalt Paci arcára, ami többé-kevésbé azóta is kitart. A legfontosabb felfedezés mégis magától érte őt.
Az önkéntes "befogodapofádat" ráébresztette, a döntést neki kell meghoznia. Gyomorideggel és tudatmódosítással kívánja tölteni az idejét, vagy értelmes dolgokat tesz ehelyett? A válasz nem váratott sokat magára, Paci rekordidő alatt rekordmennyiségű programmal látta el magát, légyen szó különórákról, vagy thai box edzésről. Erre azóta Maci is áldását adta, így Pacink erészről azóta is boldogan él.
No persze, Maci rettentően hiányzik neki, de Paci nem búsul és az is biztos, hogy tanult egyet-mást a hibáiból. Biztos benne, hogy Macival ketten együtt megoldják ezentúl a kis dolgaikat úgy, hogy Maci se kapjon ideglelést és Pacinak se kelljen kommunikációs szünetet tartania szeretett Macijával. Ha némulni kell, némul, mert már tudja, hogy bizton túléli és Macit illetően némasága nem örök.
Mert Paci sosem felejtette el az örök igazságot, miszerint ha az egó teher egy ilyen egyén hátán, az a Rushmore hegyén hátrány!