Akad pár írásom, ami nem került ki ide. A hallgatás csak a nagyérdeműnek szólt, bennem ugyanúgy nincs csend, ahogy eddig, és a bájos csacsogóm mondandóját mindenféle fecnik őrzik. A tegnapi sejj de hacacáré megindulásom óta folyik belőlem a szó, a párocskámmal írt rókablogunkra is megérkezett a nyaralós beszámoló, és R tegnapi megosztása óta többen nézték meg az oldalt, mint eddig VALAHA. Így tehát először is, köszönöm a reklámot, eddig azt hittem, a kutya sem kíváncsi rám, és tényleg. De R érdekes, mindent meg kell írnom róla :)
A nagy csendemben itt elfelejtettem közölni a nagyvilággal, hogy újra boldog a mandula. Ez olyan halkan boldog dolog ám, titok az ilyen. Vigyázni kell rá, mert eddig nagyon jó. Tán a legromantikusabb beszélgetésünk a következő versike után zajlott le. Valahogy így hangzott:
- Úgy szeretlek!
- Én is úgy. Még verset is írtam hozzád, b*szd meg.
Kattog a taktus, pattog a hang
A metronóm visszhangja zavart.
Disszonáns a dallam, szelíd az asszonánc:
Szem sarkában akaratlan gyűlik fel a ránc.
Enyém e vad románcnak vészes hangzavarja
Testem-lelkem rendületlen megkötözve tartja,
Ha köthet nőt a szépség, káprázat, tetterő.
A rejtett zenekar performansza megnyerő.
Könnycsatorna sármedrében kiapadt a patak
Elzárták a főcsapot a nagybőgő alatt.
Hegedű szót szitál pár csontos ujj halkan,
Süppedek kicsit a régi könnyek hagyta iszapban.
Az új szerelem tökéletes, Ádám névre hallgat
Éva vagyok félig, kit fügefa levél takargat.
Szülök neki majd egy lányt, Zselkye lesz a neve
Haja rókavörös, és mindig nevet majd a szeme.
Kellett most ez a kis aktivitás. Lehet, hogy egy időre megint eltűnök, bár a nyakamba szakadt egy jó adag szabadidő, míg be nem hívnak melózni. Ha akad valami izgalom, úgyis lesz nyoma. A szerelem most épp három hétre lelépett. Túrázik a messzibe. Állítása szerint ez az utolsó ilyen, innentől fogva együtt megyünk mindenhová. Kezdődhetnek a kalandok, csak érjen haza egyben.
Addig pedig körülnézek a városban, szúrós szemmel, kritikusan, ahogy szoktam. Jelentek, ha igazságtalanság történik. Helen Kellerek vagyunk, és isten, a mi Anne Sullivan-ünk, elekeseredetten próbálja megértetni velünk, hogy amibe beletunkolta a kezünket, az a kultúra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése