Szürke hétköznap fehér köntösben. Az ál-kreatív energiámiat írásba fojtom. Legyen valami.
Sem a fahéjas kávé, se a délutáni kultúrprogram ígérete nem motivál. Egyelőre beérem a házimunkával.
Találtam ezt a régi Counting Crows-t, illetve megtalált ma engem. Úgy rémlik, mintha a Kegyetlen játékok első részében is hallottam volna anno domini.
Újra kéne néznem pár filmet, másra nem vagyok jó. Megkopott az intellektus. Amíg ittam, legalább mertem beszélni a dolgokról. Most vannak ezek a dolgok, amikről inkább nem beszélek. Fura ez az arányosság. A belső feszültség nő, a külső látszatra csökken.
Igazából már nem vagyok benne biztos, hogy jó-e nekem ez az életesdi. Nem zárom ki egyik opciót sem, valahol még bízom benne, hogy tartok valamerre. Erőltetem még max egy évig ezt az utat, hátha találok benne valamit, amit most annyira hiányolok. Mindenesetre Pécs nem tűnik rossz választásnak, bár még mindig nem szimpatizálok a várossal. Kettős érzések morzsolnak ilyen kicsivé.
Az egyetlen oka annak, hogy megint ilyen hülyeségeket írok az, hogy a régiek többször is megjegyezték az elmúlt időben, milyen furán viselkedem. Na, ezt követte ez a szigorú önvizsgálat. És tényleg!
Unalmas lettem.
Tegnap megpróbálkoztam a video blogolással, vajmi kevés sikerrel. Valami nem stimmel a mikrofonommal, és kritikán aluli a hang minősége. Persze nem az enyémmel van gond, az én hangom még mindig király.
Dolgozom az ügyön, kell a feedback, nekiállok megbarátkozni a kamerával, hátha még a végén kelleni fog. Ez a következő projekt, fejlesszük a szkilleket!
Ebben a nagy társas magányomban megjegyzem, megtalálhatnának már a szárnyonjáróim is... Egy kicsit magamba zárva érzem magam.
"Titkos küldetésre indulok a világűrbe."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése