Sóhajtozó

 

Hihetetlen évem volt. Alig érem utol magam. Annyi élménnyel, emberrel kerültem kapcsolatba, hogy ha nem vezetném következetesen a naplóm (néha kihagyok azért egy huzamosabb időszakot), nem lenne alkalmam pontosan visszatekinteni. Azt vizsgálom újabban, hogy miként változik a narratívám bizonyos helyzetekben. Vajon potnosan idézek fel pillanatokat? 

Az a megdöbbentő, hogy szinte tökéletesen emlékszem egy-egy beszélgetés érzetére. Ízek, színek, illatok is megmaradnak. Ahogy visszaolvasom az akkori gondolataimat a - sokszor csak tényszerűen összegzett - eseményekről, egészen őszintén nyilatkoztam magamnak. 

A naplómat egyszer bocsátottam idegen szem elé. Sokkal intimebb dolog ez, mint bármi más. Az elmúlt egy évben azért kapaszkodtam, hogy ne csússzak le a bizalmatlanság meredek partoldalán nagyon mélyre. Elég fullasztó feladat. 

Nem jártam sikerrel igazán, és kevés gondolatomat osztom meg nyilvánosan. De vágyom rá, hogy megtegyem. Szeretném, ha valaki megértené, amit a magam kacifántos módján szeretnék kifejezni. 

Nincs csak. Nincs de. Szeretném. Próbálkozom. Igyekszem. Nem elég.

Ez pont egy olyan tevékenységet kíván, amit nem lehet egyedül űzni: beszélgetés. Vágyom a hosszú éjszakákra, zenével, novellákkal, érintéssel, tapasztalással. Vágyom a furcsa szavakra, a jó történetekre, a szójátékokra, az élénk, szeretetteljes tekintetre. 

És az a tekintet lehetőleg legyen barna. Az az ujjbegy pedig puha, és sima. A zene olyan, amibe mind a ketten belesimulhatunk. A novella pedig, amin nem szégyen, ha elered a könnyem. 

Hiányzik a játszótársam. Hiányzik a társam. Hiány. 

Mindeközben pedig remekül megvagyok egyedül a kutyámmal, sok barátom akad, szívesen mozdulok ki velük (minden biztonsági előírás betartása mellett), és örömmel várom a jövő heti költözést, amikor saját kis albérletben ér majd az este, és csak a négylbúmmal osztozom a tercián. Kis erkély, növénykék, rendezett, szép kis élet az ékszerdobozunkban. Boldog időszakom következik. Szeretem az életemet.

Arra vágyom mástól, amit én tudok adni. Ha a betoppanó ennél kevesebbel érkezik, nem jöhet közel.

És addig jutok a nagy kör végére, hogy ha nem lesz ilyen, hát az sem akkora tragédia. Volt már. Voltam már boldog. Tudom, az milyen. Ha ennyi  idő járt, hát ennyivel érem be. Minden más rendben van.