lecsengő.

Eltelt a bolondulás. Lassan három hónapja, hogy kivándorolt a szívlakó. Minden probléma nélkül, nagy könnyebbségekkel a lelkében. Zaklatottságom oka tapintatlansága, zavarom múlásának eredője pedig az én szép szelíd lelkem, az az egyszerű, amire vigyázgatok.

Tükröt tartott elém a zsongás másokban, akikkel egymás mellé kerültünk a táncban ezen a karneválon. Gyönyörű nyaram volt. Tele csupa klassz élménnyel, közelséggel, közeledésekkel. Tartalmas, ennyit mondhatok.

A legszebb pillanatok itt a vége felé, a lenyugvás szakaszában jönnek. A "végre itthon", az "ez az én szobán", az "új barátnőre tettem szert". A lakótársammal, Emessel egyre több időt töltünk el. Nagyon megszerettem. Közben leválasztom magamról azokat, akikben megláttam a magam őrületét, és lágyan engedem el azok kezét, akiknek csak nem tesz jót mellettem lenni. Mert szabad madár vagyok.

Nem kell nekem udvarolni, tudok olyat én. Megírom a sorokat, amiket szívesen olvasék el. Kellemes perceket töltök az apránkánt, rekedtesen, néha hetente, de újra megszólaló naplómmal.

Állandóan énekelnem kell! Találkoznom, szeretnem a szememmel, a szavaimmal. A kölcsön kiskutyákat pedig elkényeztettem teljesen...