Csoda.

Konyha.
Január elseje. Ancsi besétál a konyhába. Atomkatasztrófa. Az ajtón túli területet ellenséges csapatok foglalták el, de már kivonultak, maguk után hagyva a konyhában fellelhető összes edényt mosatlanul a helyiség minden négyzetcentijén. Üres üvegeket kerülgetve eljut a hűtőig, sajtos popcorn bűze tölti meg a levegőt emberszaggal keveredve. Émelytő kombináció. A lány arcán a hányingerre jellemző, semmivel össze nem téveszthető kifejezés. Szigorúan mered maga elé, gondosan kerülve a szembesülést a kézmagasságban lévő összecsoffadt, kiszáradt kajamaradékkal. Kinyitja a hűtőt, megváltó gyógysört keres benne. Meglepődve konstatálja, hogy odabent sincs nagyobb rend, mint idekint. Sör, az nincs. Halk mormogás jelzi nemtetszését. Pánikhangulat tör ki rajta. A konyha teszi. Felnéz, meglátja a káoszt teljes valójában. Nagy sóhajtás, drámai feszültség. Lehajol, hogy felemeljen egy üres, összenyomott sörösdobozt a földről, a kuka felé indul... na. Hát az eltűnt. Precízen visszahelyezi a tárgyat oda, ahol találta (vizuális memória dolgozik, mint a gép), zsebkendőt vesz elő zsebéből, és gondosan megszabadul az ujjlenyomatoktól, nehogy bárki rábizonyíthassa: takarításba kezdett. Ártatlan ábrázattal, de annál elszántabban mered az ajtó felé. Kecses mozdulatokkal, lábujjhegyen röppen ából bébe, akárha a Harmónia balettiskola legkiválóbb növendéke lenne, s a pillanat törtrésze alatt igyekszik elhagyni a konyhát.

Még egy utolsó pillantást vet a csatatérre, és tovább indul. Hirtelen egy mellkassal találja szembe magát. Milán, a lakótárs az, teljes, kétméteres valójában. Kómás mosoly a "jóreggelt". Megszólal a kedves óriás:
- Hagyd csak, majd elintézzük a konyhát! - Ancsi a meghatottságtól könnyekkel küszködik. Csak néz fel erre az áldott emberre. Hogy lehet, hogy valaki ilyen önzetlenül átvállalja ezt a terhet, magától?
Hogy lehet ez?
Az újév első napján, ekkora érzelmi sokkhatás alatt csak egy elhaló köszit képes kinyögni.

Szoba.
Vissza oson a szobába, eldőlni még egy fél órára a félkönyöknyi helyén. Átlépked a lazacmódra sorakozó alvó embereken.
- Idén nem leszek konyharobot! - motyogja mosolyogva falnak vetve hátát. - Idén nem.
Tekintete végigpásztáz sorban fekvő kedveskéin. Ez volt az első buli, mikor tényleg csak azzal kellett foglalkoznia, hogy jól érezze magát.

Lassan mocorogni kezdenek a népek. Adrienn ébred fel elsőként. Hosszú fekete haja most kóc-vízesésként von fátylat arca és a világ közé. Samara Morganre emlékeztet. Ancsi nem bírja a jellemkomikum ily magasfokú nyomását, csöppnyi lelke minden kacaja felszínre tör. Adri is nevet. Gazdag fantáziája láttatni engedni önmagát önmagának, s tán a képzeletbeli Adri még mókásabb, mint a valós, mert hangosabban nevet Ancsinál. A többiek még állhatatosan kómában hevernek, vagy legalábbis nagyon ügyesen tettetik.
Eszterre téved a két lány tekintete. Még nagyobb visongásba kezdenek. Bár Adriból a kétségbeesés morzsája mégis kicsikar egy mondatot:
- Ez amúgy normális?
- Persze. Alszik.
- De nyitva van a szeme!
- Tudom. Amilyen bájos ébren, olyan ijesztő álmában.
Harsány vinnyogás következik, mindenki felébred. A sarokban mozgolódik valami, ami leginkább szennyeskupacra hasonlít, de végtagokkal renelkezik. Dávid, az ágyneműhuzatba csavart múmia is ébren már. Jelentőségteljesen néz a lányokra, szinte látszanak a gondolatfelhők, ahogy az előző este eseményei lelki szemeik elé tolulnak.
Lassan mindenkit felébreszt a cigikarcos, rekedtes nevetés cseppet sem lágy, kicsit sem megnyugtató hangzavara. Összekászálódik a nép. Bence is felébred. Szervezőként elindul a többi vállalkozó szellemű (vagy csak az előző este könnyelműen segítséget ajánló) delikvens elé a kibérelt helyre, kárfelmérni.

Utca.
A húgok, Adri, Dávid és Ancsi elindulnak elosztani a népet buszpályaudvarokon, vasútállomásokon. Az Ancsi egy olyan faj utolsó egyede, akin nem egyszerű kiigazodni. Ezúttal minden búcsú könnyesre sikerül. A lánykák olyan öleléseket kapnak, olyan csontropogtatást, amit nem lehet egyhamar elfelejteni. Főleg, ha a kiropraktőr benyújtja a számlát. Kiscsajok csücsülnek a vonaton, kaptak üdcsit, kaptak pogit, nagycsaj buszon, Dávid és Ancsi pedig hosszasan mereng az élet dolgain, sietve az előző éjszaka romjainak helyszínére. A pécsi utcák zaja elenyésző. Egy-egy sziréna kiáltása még visszhangzik a falakról, de lement a Szilveszter esti dömping. Akinek a detoxban a helye, már rég ott van, néhány botorkálót még látnak messziről üveggel a kézben.
Hogy mi a motiváció? Nem tudom. Talán bologok a részegek, mert övék az ál-mennyek országa. Lehet a Bibliának egy olyan záradéka, ami a kamu-mennyekről szól?
- Te is a családom vagy. - így a meg-nem-érthető.
- Köszönöm.
Az előző este összegyűltek emberszeretete megható volt. Ezért a nagy összeborulásokon túl pár új emberi történettel gazdagodva, kedves szóval és mosollyal indulnak neki az új esztendőnek.


-------------------------------------     *    ------------------------------------------

Ez volt a legszebb. Eljöttek az angyalaim. Egy estére elfelejtettem mennyire egyedül tudom érezni magam ebben az idegen városban. Elmúlt a fázás a hideg kapcsolatoktól. Igaz, hogy vannak problémáim, de kinőttem a tehetetlenséget. Időről időre pedig megtalálnak ezek a testbe zárt hétköznapi csodák, és megsimogatják a lelkemet. Vannak barátaim. És végre, végre merem őket szeretni!

Hiányoznak a régiek. A kaposvári, a dombóvári, bonyhái csapat. Nem akartam, hogy a helyükbe lépjen bárki is. Ennyi idő kellett, hogy rájöjjek: jól megférnek egymás mellett.